Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

angyal1.pngA legszebb tulajdonságok
18.

 

„Aki nékem szolgál, engem kövessen;
és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is. Aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.” (Ján 12,26)

 

_________________________________________________________________


A megbecsülésről

 

Szereted, ha megbecsülnek? Honnan, miből tudod, hogy megbecsülnek? Jó dolog ez? Szükség van rá? Mit, kit lehet megbecsülni? Mit, kit érdemes megbecsülni? Keressünk e kérdésekre választ.

Az értelmező kéziszótár e kifejezés értelmezésében három leírást ad, ebből kettőt idézek most: „1. Egy személy, dolog értékét figyelembe veszi, tekintettel van rá, méltányolja, és ennek megfelelően bánik vele. Például a vállalat igazgatója megbecsüli a szorgalmas dolgozót. A gyerek megbecsüli a karácsonyra kapott játékot. 2. Népies jelentés: Kifogástalanul viselkedik; udvariasan, tisztelettudóan, segítőkészen viszonyul másokhoz, igyekszik munkájában, jóra törekszik tevékenységeiben. Például: Az inas megbecsüli magát a műhelyben. – Becsüld meg magad! – intette őt az apja, amikor beállt a cipészmesterhez.”

 

Hogyan becsül meg Isten téged?

Talán többen mondanák azt: „Hogyan lehet ilyen kérdést feltenni? Engem sehogy. Nem is törődik velem. Nem is hiszem, hogy létezik”. Vajon igazuk van? Az ember teremtésekor különös gonddal viseltetett irántuk. „És ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezte az embert, akit formált. És nevelt az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.” (1Móz 2,8–9) Isten a kerthez, és az élethez is adott használati utasítást. Ennek betartása lelki békét és boldogságot eredményez. Ádám és Éva engedetlen volt, és azóta mindenki többé-kevésbé engedetlen Isten kéréseinek. Hiszünk Isten ellenségének, Sátánnak, aki az Alkotót rossznak mutatja be. A Teremtő ettől függetlenül létezésünk és boldogságunk egyetlen forrása. „Ha csak őmagára volna gondja, lelkét és lehellését magához vonná. Elhervadna együtt minden test és az ember visszatérne a porba.” (Jób 34,14–15) Nincs egyszerű dolga, amikor folyamatosan és türelmesen gondunkat viseli életünk végéig, miközben sokszor engedetlenek vagyunk neki, és róla rosszat feltételezünk. Ennyire megbecsül bennünket.

Csak akkor érdemes tovább olvasni e gondolatokat, ha őszintén érdekel, hogy az Úr mennyire becsüli az embert, téged. Lehet, hogy éppen ma valami többet szeretne elmondani magáról neked: „Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban. Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által. Előre elhatározva, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jó kedve szerint.” (Eféz 1,3–5)

Isten előre tudta Ádámról, Éváról és minden utódjáról, hogy el fogjuk hagyni őt. Önzők leszünk, bántani, pusztítani fogjuk egymást és önmagunkat. Minden elértéktelenedik, semmit sem fogunk már igazán becsülni. Egyvalamit tehet értünk: megmutatja, mennyire értékesek vagyunk számára, és szeretne megnyerni a belső békének, boldogságnak, és az (örök) életnek a boldogtalanság és a halál helyett. Szükségünk van Rá? A legnagyobb Hatalom, Erő, Bölcsesség és Szeretet fiává, gyermekévé szeretne fogadni bennünket, téged, mindezt jókedvvel.

Isten egyik megindító gondolata lehet számodra: „Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:” (Ésa 43,4).

Igen nagy megtiszteltetés igazi családra lelni e hontalan világban. Az Atya képes jó tulajdonságokat felépíteni bennünk, ha kérjük tőle és engedjük neki. „Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott. Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon” (2Pét 1,3–4). Mi pedig testvérek lehetünk.

 

Kit és mit becsüljünk meg?

Talán sokan ismerik a Tízparancsolatot. A második kőtáblán található hat parancsolat foglalkozik azokkal a szabályokkal, amelyeket embertársainkkal szemben vagyunk kötelesek betartani. E parancsolatok nem nehezek, és mindannyiunknak jó, ha betartják velünk szemben.

Ha idősek, gyengék, betegek vagyunk, jól esik a figyelmesség, a törődés. A Biblia így tanácsol erről: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr” (3Móz 19,32). Az egymás iránti tisztelet és megbecsülés az egyik legfontosabb szabály, ami boldogságunkhoz szükséges.

Isten külön törvényt adott a szülők tiszteletéről, megbecsüléséről. „Átkozott, aki kevésre becsüli az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen!” (5Móz 27,16) Természetesen egy szülő sem tökéletes, de általában a szülők nem akarnak rosszat gyermekeinek. Ezt a gyerekeknek fel kell ismerni, és meg kell szüleiket becsülniük. Erre pedig nekünk szülőknek tanítanunk is kell a gyerekeket.

Vannak olyan élethelyzetek, amelyekben rosszul érezzük magunkat. Ezek közül az egyik, amikor kritikát, dorgálást kapunk. Pedig a dorgálásnak lehet jó hatása is. Tanulhatunk a figyelmeztetésekből, és nem kell annyiszor hibákba, és ebből adódóan rendkívüli mélységekbe esnünk. „A bolond megutálja az ő atyjának tanítását; aki pedig megbecsüli a dorgálást, igen eszes.” (Péld 15,5)

Nagyon hasznos tudatosan élnünk, viselkednünk. Fontos mindig tanulnunk, gyarapodnunk képességeinkben. És különösen sokat segít békességünk megőrzésében, ha naponta figyeljük Isten szeretetének és kegyemének megnyilatkozását életünkben. „Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását” (Zsolt 50,23). Mit jelent az útra vigyázni? Vannak, akik szeretnek eltévedni? Minden napunkon vannak feladataink. Ha ezeket a becsületes úton járva végezzük el, áldott pihenés és Isten iránti hálaérzet békességével hajthatjuk nyugovóra fejünket. Ha a csalás, a lazaság, a csúnya beszéd, a pletykálkodás, a lustálkodás, a mulasztás utcáiba térünk, akkor mindig újabb bonyodalmak fognak adódni.

Jellemtulajdonságaink megbecsülése jelképesen ruháink őrzése. „Íme eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát” (Jel 16,15). Aki megbecsüli szeretteit, a kritikákat, saját jellemét, az meg fogja becsülni munkáját, anyagi erőforrásait, egészségét, otthonát.

 

Isten személyének és hívásának megbecsülése

Kétezer éve az egyik várandós édesanya szállást keresett, de sehol sem talált. Nem voltak még anyaotthonok. Férjével csak egy istálló jutott nekik, ahol meghúzhatták magukat. Hasonló eset ma is előfordul, amikor például a lustálkodástól kimerült fiatal fiúk nem tudják átadni a helyüket a buszon a hölgyeknek, esetleg a kismamáknak. „És szülte az ő elsőszülött fiát; és bepólyált őt, és helyezte őt a jászolba, mivelhogy nem volt nékik helyük a vendégfogadó háznál.” (Luk 2,7) Messziről szép történet jászolba születni, de benne lenni igen szívszorító, ennyire becsülték meg Jézust, amikor hozzánk érkezett. A húsvét napjaiban se becsülték sokra a Megváltót, miközben ezreknek adta vissza az egészségét, az életkedvét. „Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén, mondta: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendeltek néki harminc ezüstpénzt” (Mát 26,14–15). A harminc ezüstpénz értéke ma is könnyen kifizethető, pár ezer forint. Ennyit „ért” Isten Fia, aki szeretete bizonyítékául életét adta néhány órával később mindannyiunkért. Ráadásul egy a hozzá legközelebb állók közül, árulta el.

Végül Jézus egyik példázata álljon előttünk, ami döntésre hív: Isten jellemünk fejlődésével és feladatokkal bíz meg bennünket. Mit teszünk „udvarlása” megtapasztalása idején? Elbújunk, másfelé nézünk, vagy netán még ellenségesekké is válunk? Mit érdemel ő tőlünk mindazért, amit értünk tett és értünk tesz? „Volt egy házigazda, aki szőlőt plántálta, és azt kerítéssel körülvette, sajtót ásott le benne, és tornyot épített, és ki-adta azt munkásoknak, és elutazott. Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét. És a munkások megfogván az ő szolgáit, az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Ismét küldött más szolgákat, többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedtek. Utoljára pedig elküldte azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni. De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét. És megfogván őt, kivetették a szőlőn kívül és megölték. Mikor azért megjön a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal? Mondták néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, akik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében.” (Mát 21,33-41)

  Elhangzott: Nágocs, 2015. április 18.

Vissza az igehirdetések oldalra.
Vissza a főoldalra