Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Házassággondozás

Kedves látogatóm!Kép

 

Megtisztelő, hogy erre az oldalra is érdeklődő pillantást vetsz. Házassággondozásaim során Pálhegyi Ferenc keresztény pszichológus által összeállított, illetve általam kiegészített, kidolgozott kérdőíveket használtam, használom. Bízom benne, hogy mindazok segítségére lehet a kérdőívek kitöltése és házastársukkal való átbeszélgetése, akik értéknek tartják a házassági szövetséget. Akik házasságukat biztonságban szeretnék tudni, és a belső, és külső ellenséges támadásokat eredményesen szeretnék visszaverni.

 

Házasságod ápolásához javaslom, hogy szabadságotok idején, vagy éppen erre a célra félretett és egymásra szánt minőségi idő keretében töltsétek ki, majd beszélgessétek át az alábbi hat kérdőívet. Amennyiben  különköltözéshez, súlyosabb esetben váláshoz közeledő állapotban van kapcsolatod, akkor már nagyobb kockázatot jelenthet a kérdőívek letöltése, kitöltése, átbeszélgetése, de talán éppen te vagy az az olvasó, aki a viharosabb széljárásban is mersz a hajókormányos szerepében némi kockázatot vállalni.

  1. Mennyire ismered házastársad? A kérdőív kitöltése segít abban, hogy ellenőrizzük, mennyire is ismerjük társunk belső világát, mennyire osztozunk bánatában és örömében. Sok kapcsolat érzelmi konfliktusai már itt enyhülést lelnek, hiszen lehetőség adódik egymással úgy őszintén megosztani élményeket és bánatokat, amely növeli az egymás iránti együttérzést. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.
  2. Tanuljunk meg beszélgetni. Ezen a kérdőív kitöltéséhez szükséges néhány idézet kikeresése a Bibliából is. Sok kapcsolat elhalkul, a mézeshetek beszédtémái gyorsan szertefoszlanak. Azonban számos értékes beszédtéma marad a kincsesbánya mélyén, amit esetleg észrevétlen elkerültetek. Segítsen e néhány kérdés átbeszélgetése a kincseket felfedezni, felszínre hozni. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.
  3. A házasság mint szövetség. Amikor valaki összeköltözik valakivel házasságkötés nélkül, nem tűnik valamelyest sem megbízhatónak, sem korrektnek, hiszen menekülő utat biztosít önmaga számára – „ha nem sikerül, különköltözünk”, szakítunk”. Minden tekintetben becsületes, tisztességes és gerinces jellemre vall házassági hűségfogadalmat tenni annak, akivel megosztjuk szellemi titkainkat, élelmünket, fizetésünket, örömünket, bánatunkat, otthonunkat, testünket is a szexualitásban, gyermekeink nevelését, szüleink gondozását. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.
  4. Kérdőív a gazdálkodásról. A pénz NAGYÚR – szokták mondani, főként azoknak, akik ezt így is gondolják. Ha kételyeink, kérdéseink vannak a családi költségvetéssel, az én-, te-, mi kasszánkkal, annak működtetésével, akkor itt az ideje, hogy elkezdjünk ezekről is beszélgetni. Jót tesz a léleknek, a pénztárcának és nem utolsó sorban kapcsolatunknak, hogy időről időre átgondoljuk anyagi szempontból kapcsolatunk működését. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.
  5. Szükségleteim listája. Erről is lehet, érdemes és kell beszélni. Egy kis ismétlés az első kérdéssel kapcsolatban, mennyire ismerjük társunkat, de ettől többről is szó van. Mennyire ismerjük önmagunkat, és mennyire tudjuk megfogalmazni önmagunkat, érzéseinket, vágyainkat társunk felé. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.
  6. Gondolatok a munkáról és a pihenésről. Éppen hazaérek, amikor ő munkába indul. Ki is hozz haza a gyereket az óvodából… Jó lenne már egy kis pihenés, egy kis kikapcsolódás, szabadság, de mit gondol erről a társam, hogy éli meg ő a hétköznapokat munkájában, a házvezetésben, a mindennapi betevő előteremtésében. Gondolkodjatok erről is közösen. A kérdőívet ide kattintva letöltheted.

Kép A legrosszabb házassági kapcsolatok helyrehozásához is van remény, de ezért mindkét félnek tenni kell. Első lépésként önvizsgálatra van szükség. Át kell gondolni, hogy jelenlegi elkeseredett és reménytelen érzelmeink méltók-e arra, hogy továbbra is értelmesen átgondolt döntéseink felett uralkodjanak, azokat háttérbe szorítsák.

 

Ha úgy gondolod, hogy érdemes lenne értelmesen is végig gondolni eddigi kapcsolatodat, illetve annak buktatóit, konfliktusait, akkor megtetted az első lépést arra, hogy boldogabb ember, boldogabb házastárs lehess. - Megjegyzem, hogy a válás soha, senkit nem tesz boldoggá, különösen, ha gyermek is született kapcsolatából. A boldogsághoz vezető út rögös, de rövidebb, ha a válás szintén kudarcos lépése helyett a házasság helyrehozatalába fektetünk energiákat, amennyiben a másik fél nem tesz meg mindent a hivatalos szakításért.

 

Ha belső józan gondolkodásunk megelégelte már, hogy negatív érzelmeink folyamatosan mérgezzék kapcsolatunkat, elhatározás, esetleg döntés fogalmazódik meg bennünk, hogy kapcsolatunk helyrehozatalát értelmi alapon szeretnénk elkezdeni, akkor már fellélegzem. Megtetetted az első lépést arra, hogy akár válással, akár különköltözéssel, akár kapcsolatod rendeződésével folytatódik életutad, a boldogságod felé tettél egy lépést.

 

Tudnunk kell, hogy egy együttélési házassági kapcsolat helyrehozatalához feltétlenünk két ember szükséges. A te lelkiismereti feladatod, hogy a magad részéről tegyél meg mindent ennek érdekében, de ez nem jelenti azt, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy kapcsolatod helyreálljon. Sajnos ekkor és végződhet szakítással együttélésetek, házasságotok, de tiszta lelkiismerettel térhetsz nyugovóra, hisz mindent megtettél.

 

A válásról ide kattintva találsz néhány gondolatot.

Érdekes-igaz humor, visszafelé soha ne kelljen olvasnod!

Kép