A dicséret helye

Ápoljátok azt a szokást, hogy másokról jót mondjatok. Időzzetek azoknak jó tulajdonságainál, akikkel érintkeztek, és a lehető legkevesebbet foglalkozzatok hibáikkal és hiányosságaikkal. Ha arról kell beszélnetek, hogy más mit mondott vagy tett, akkor dicsérjetek valamit az illető személy életéből vagy jelleméből. Hálásak legyetek. Köszönjétek meg Istennek az   Ő csodálatos szeretetét, hogy egyszülött Fiát adta halálra érettünk...

Krisztus komoly szolgáinak nincs idejük, hogy mások hibáinál időzzenek. Nem tehetjük meg, hogy emberek hibáinak és hiányosságainak seprőjéből éljünk. A rágalom kétélű átok, amely jobban sújtja a beszélőt, mint a hallgatót. Aki az egyenetlenség és a viszály magvát hinti el, a saját lelkében fogja a halálos termést learatni. A gonosznak másban való észrevevése a rosszat épp abban fogja kifejleszteni, aki azt másban kutatja. Ha mások hibáinál időzünk, ugyanarra a képre fogunk átalakulni. Ha azonban Jézusra nézünk és szeretetéről, jellemének tökéletességéről beszélünk, akkor az Ő hasonmására alakulunk át. A fenséges példakép szemlélése által egy szent és tiszta környezetbe, Isten közelébe emelkedünk fel. Ha ott maradunk, akkor világosság sugárzik rólunk, amely mindazokat beragyogja, akik velünk összeköttetésben vannak.

Az evangélium szolgái – Testvéri kapcsolatok c fejezetből

Az Istennel való kapcsolatépítés védelme

Most kell igyekeznünk arra, hogy Istent - ígéreteinek igénylésével - megismerjük. Az angyalok minden buzgó és őszinte imát feljegyeznek. Mondjunk le inkább önző kedvteléseinkről, mintsem elhanyagoljuk az Istennel való beszélgetést! A legnagyobb szegénység és a legönmegtagadóbb életkörülmény az Ő jóváhagyásával jobb, mint a gazdagság, méltóság, kényelem és barátság - anélkül. Időt kell szakítanunk az imádkozásra. Ha engedjük, hogy földi érdekek kössék le figyelmünket, az Úr adhat nekünk időt úgy is, hogy elveszi bálványozott aranyunkat, házainkat és termőföldjeinket.

A fiatalok nem esnének bűnbe, ha csak olyan útra lépnének, amelyre kérhetik Isten áldását. Ha a hírnökök, akik az utolsó ünnepélyes intést viszik a világnak, nem hidegen, unottan, közömbösen kérnék Isten áldását, hanem buzgón és hittel, miként Jákób, sok olyan helyet találnának, ahol elmondhatnák: "Láttam az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem" (lMóz 32:30). A menny a győztesek közé sorolná őket, akik diadalmaskodtak Istenen és embereken.

(NK A nyomorúság ideje fejezetből)

 Ellen Gould White további művei online