Keresztények küldetésben

4. Elkötelezett kapcsolatok

Elhangzott: Nágocs, 2014. július 19 

„És szövetséget kötöttek Jonathán és Dávid egymással, mivel úgy szerette őt, mint a saját lelkét” (1Sám 18,3).

Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! Ma létezésünk és küldetésünk egyik alapvető értékével, kapcsolatainkkal foglalkozunk. Mindannyian valahonnan érkeztünk, és aki engedélyt adott megszületésünkre, életünk minden napján nagy szeretettel és gondoskodással szeretne értünk munkálkodni. Vajon Vele, Alkotónkkal milyen kapcsolatban vagyunk?

Másik fontos terület életünkben az önmagunkhoz való viszonyunk. Nem tudom, hogy voltál-e már elégedett saját magaddal, vagy éppen nagyon dühös önmagadra. Talán az is előfordult, hogy lemondtál arról, hogy küzdj, hogy fejlődj azon területeden, ahol sok csalódás ért. És mindannyiunkkal előfordult már, hogy nagyobb vagy nehezebb feladataink közül többször halasztottunk néhányat, mert éppen nem volt kedvünk hozzá. Végül röviden belepillantunk emberi kapcsolatainkba. Családtagjaink, rokonaink, munkatársaink, szomszédjaink, hittestvérünk, ismerőseink és barátaink olyan személyek életünkben, akik látják, figyelik életünket. Életükre napsugarakat árasztunk, de lehet, hogy alkalmanként jeges zuhannyal lepjük meg őket. Ma a legfontosabb kérdés az számunkra, hogyan nézünk majd az ő szemükbe, amikor Jézus visszatér, hogy lezárja földi történelmünket és kihirdeti mindannyiunk örök sorsát. Öröm lesz-e vajon akkor is velük találkoznunk. Adassék meg.
 

1. Kapcsolat életünk Forrásával

Képzeljük el, hogy szerelmünknek van egy szép arborétuma. Sokat fáradozik érte, különleges növényeket vásárol, és különös gonddal ápolja őket, hogy majd megörvendeztethessen bennünket. A kertet ránk bízza. Kis idő elteltével a kerítés mellé idegenek egy kis pavilont építenek, majd kibontják a kerítést és belépő jegyeket kezdenek el árulni az odaérkező látogatóknak, hogy tekintsék meg a rendkívüli botanikus kertet. Néhány hét elteltével a kiskaput egészen nagyra cserélik, és teherautók és fűrészgépek lepik el a fiatal erdőrészeket, és viszik tonnaszámra eladni a fát – mindezt a ránk bízott kertből. Kis forrásainkhoz ásványvíz-palackozó üzemet telepítenek, és a keletkező szennyvizet beleengedik különleges halastavunkba. Sőt még az is kiderül, hogy néhány barátunk segít a betolakodóknak némi „csúszó-pénzért” mindent tönkretenni. Kedvesünk elbizonytalanodva egyszer csak megkérdezi tőlünk: Drágám, a barátaiddal tartasz vagy velem? MI lesz a kertünkkel?

Isten hasonlóan meg fogja kérdezni tőlünk, hogy kivel tartunk. Azzal, aki keze munkáját tudatosan és önző módon elbirtokolja, tönkreteszi, vagy azokkal tartunk, akik szeretnék gyönyörű kertjét, az emberi szívet, az emberi kapcsolatokat, biológiai-természeti környezetünket ápolni, helyreállítani. Hogyan gondol Isten ránk? Kik is vagyunk mi az ő számára, és milyen tanulságai lehetnek ezek életvitelünkre? „És most, ó Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! Mikor vízen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged. Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Egyiptomot, Kúst és Sebát helyetted. Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy, és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért. Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugatról egybegyűjtelek… Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik” (Ésa 54,1–5; 54,5). Isten úgy tekint ránk, mintha felesége/ azaz házastársa lennénk. Vajon milyen változást jelenthet ez gyakorlati életvezetésünkre nézve?
 

2. Hogy vagy önmagaddal?

Ahány embernek feltesszük ezt a kérdést, annyi jelentősen különböző választ kaphatunk. Többek között azt, is, hogy: attól függ, mikor. Ha szükségleteink, vágyaink beteljesülnek, vagy amikor igazságosak, tisztelettudók és szeretetteljesek hozzánk, jól érezzük magunkat. Amikor hibát találnak vagy vélnek bennünk, amikor megaláznak, provokálnak, durván igazságtalanok, jelentős kár ér, akkor jóérzéseink rendkívüli támadásokat élnek meg. További kihívást jelenthet számunkra számos rossz tulajdonságunk, önvádolásunk, hibakeresésre, bosszankodásra való hajlamunk, esetleg mások irigylése, lenézése. Egyáltalán van esély arra, hogy úgy legyünk jóban, békességben önmagunkkal, hogy közben a bennünket érő események folyamatosan egymással ellenkező érzelmeket váltanak ki belőlünk? Fontos az, hogy „JÓL” legyünk?

Ha nincs lelki egyensúlyunk, békénk, akkor feszültek vagyunk környezetünkkel, hibát találunk még azokban is, akik a legjobbak hozzánk. Fontos, hogy ismerjük önmagunkat, tudjuk tudatosan irányítani viselkedésünket, és készek legyünk hibáinkon változtatni a Gondviselő segítségével. Ezért mondta Pál a következőket barátjának: „Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat” (1Tim 4,16). Törődjünk saját lelki és fizikai egészségünkkel, jólétünkkel is.

Jézus pontosan tuja mindannyiunkról, hogy bár kívül erősnek és olykor igen magabiztosnak látszunk, belülről gyengék, törékenyek, igen sebezhetők vagyunk. Ezért csalódásaink idején vigasztal is. „Mikor még beszélt, odajöttek a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert? Jézus pedig, amint hallotta a beszédet, azonnal mondta a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higgy” (Márk 5,35–36). Nagy erőt jelenthetett az édesapa számára Jézus bátorítása. Gondoljunk bele, hogy e jó szó, csak a zsinagóga fejének szólhat, vagy nekünk is mondja Isten? Meghalljuk, amikor így szól hozzánk?
 

3. Emberi kapcsolataink

Sok embernél tapasztaljuk, hogy mindenből a legjobbat választja magának, nem törődik mások boldogulásával. Talán tapasztalhattatok olyan lelki betegséget is, amikor valaki úgymond éjjel-nappal másokért él, miközben romokban az élete, közvetlen környezete. Isten egyensúlyra teremtett bennünket. A nagy parancsolatban ezt olvassuk: „A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat” (Mát 22,39). Istennel és önmagunkkal való áldott kapcsolatunk közvetlen hatással lesz embertársainkkal való kapcsolatunkra is. Amennyiben mindent megteszünk azért, hogy Istennel teljes békességre jussunk, akkor a megtapasztalt örömünk elegendő késztetést ad majd ahhoz, hogy másokkal is megosszuk a békesség, az elkötelezett és jó kapcsolat titkát, áldásait.

Az irgalmas szamaritánus története egyszerűen mutatja be a kényelmes, önző, és a természetes, egyszerű, szolgálatkész lelkületet. Ha a bajbajutott szereplő helyébe képzeljük magunkat, nem mindegy, hogy mikor és hogyan érkezik elesettségünk helyszínéhez valaki, és másoknak sem mindegy e helyzetben, hogyan érkezünk mi oda. „Jézus pedig felelvén, mondta: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik azt kifosztván és megsebesítvén, elmentek, és ott hagyták félholtan. Történet szerint pedig ment alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülte. Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és azt látta, elkerülte. Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, ahol az volt: és mikor azt látta, könyörületességre indult. És hozzájárulván, bekötözte annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vitte a vendégfogadó házhoz, és gondját viselte néki. Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adta a gazdának, és mondta néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.” (Luk 10,30–35)

Egy görögkeleti katolikus pap írta le pár gondolatban a jótékonysági munka valódi célját: „Nem mondhatjuk, hogy a mai emberekben és keresztényekben nincs szociális érzékenység, mert igenis van komoly segítőkészség. De mintha el lenne szakítva az alapoktól, a fundamentumtól, Krisztustól. Miben mutatkozik ez meg? Például komoly segítői munka van egy-egy házi gondozói szolgálatban, de a keresztény gondozó alig, vagy egyáltalán nem beszél Istenről a gondozottal. Mintha nem egyfelé haladnánk, mintha nem egy és ugyanaz lenne a szívünk vágya, mintha nem lenne kardinális pontja minden találkozásunknak Isten iránti szeretetünk. Ez nem kommunikációs technikán múlik, nem tolerancián, ami tiszteletben tartja a másik ember szabad véleménynyilvánítását, hanem azon a belső érzületen, amit a másik ember üdvössége iránti felelősségnek mondanánk, vagy Isten iránti izzó szeretetnek, amihez ajándékba kapjuk az optimális körülményeket, a figyelmességet és azt a fajta toleranciát, amit tiszta kegyelemnek érzékel az ember, mert nincs benne semmi emberi vonás.” (http://www.parochia.hu/) Emberi kapcsolataink legfontosabb célja és felelőssége az Istennel való megbékélés lehetőségének átadása. 

„Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek igéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.” (2Kor 5,18–20)

A téma PDF fájlban itt letölthető     A téma mp3-as változata innen letölthető.

Keresztények küldetésben további témái:
1. A megnyerés képessége
2. A befogadás képessége
3. A hitelesség;
4. Ez volt az a téma
5. Az újjászületés
6.  Miért vagyok keresztény?
7. Kiért vagyunk felelősek?

__________________________________________________________________

További igehirdetések           Napi áhítatok itt.

főoldal + gondolatok + tapasztalatok + fiatalok